Rólunk
Kik vagyunk?
Több helyről gyűltünk össze Gyulán. Szülők és fiatalok érezték egyszerre szívük ügyének a gyulai fiatalokat, és ebből indult el a Younited.
Sokan tenni akartak a helyi fiatalokért és ezért megalapítottuk a Younited egyesületet. A kezdetektől célunk volt létrehozni egy biztonságos, befogadó helyet a fiatalok számára. Ezt egy ifjúsági közösségi tér formájában volt tervünk kialakítani.
Nem sokkal az egyesület megalakulása után ki tudtunk bérelni egy helyet a város szívében. Nagyszerű helyen nagyszerű épület, viszon a bérlést nem úsztuk meg ilyen nagyszerűen. Akkor – úgy ahogy most is – úgy maradhatott fenn ez az egész ha az a pár egyesületi tag mindenét és még többet is beletesz ebbe az ügybe. Azóta már beszálltak többen, és néha jön egy kis segítség, de továbbra is az adományokbó működünk.
Miután önkéntes munkával átalakítottuk a régi bank épületet, 2025. május 2-án meg it tartottuk a megnyitó ünnepségünket. El is kezdtük a programok szervezését. Első szezonban csak időszakosan, hétvégén voltunk nyitva, majd a nyáron hétfőtől-szombatig kinyitottuk a Younitedot.
Lelkületünk
Misszónk
Elérni a helyi fiatalokat, és biztonságos helyet teremteni számukra a Younitedban. Olyan hellyé tenni a Younitedot ahová belépve bármely fiatal otthon érezheti magát.
Látásunk
Nagyon erősödik az elhidegülés
A fiataloknak szükségük van egy olyan helyre ahol találkozhatnak egymással és építhetik a kapcsolataikat. Meg kell teremtenünk nekik ezt a biztonságos helyet. Ha ez nincs meg akkor más helyeken fognak találkozgatni, legyen ez akár kocsma vagy az utca.
Partnereink






